Az érzékelési zavarok a gyerekeket bezárják a saját kis világukba. Hiszen ha a külvilágból érkező információkat nem tudja rendesen feldolgozni és beépíteni az idegrendszer, akkor teljesen elbizonytalanodik a gyerek, hogy ő mire képes valójában, mit is tud megcsinálni. Ilyenkor a legpraktikusabb fenéken maradni, mondja az idegrendszer, nehogy kárt tegyünk magunkban. Ezt a fenéken maradást kiszolgálja a telefon, a számítógép.
A legtöbb érzékelési zavaros gyerek szeretne részt venni a foglalkozásokon, de nem tudja, hogyan kell létrehozni azokat a mozgásokat, amik ahhoz kellenek, hogy felmenjen a mászóka tetejére, átlendüljön egyik helyről a másikra a csimpaszkodón, elkapjon és eldobjon egy labdát, fogócskában utolérje a másikat. A számítógépes játékokban nem kell neki végrehajtania a mozgásokat, mert az „avatarja” elvégzi. Ráadásul ha az avatar „ügyetlen” és leesik, nekiütközik valaminek, azt a valódi test nem érzékeli fájdalomként tudatos szinten, így ez megint csak biztonságos.
Az érzékelési zavarok között az egyensúlyi rendszer, a testérzékelési rendszer is zavart szenved. Ezek a rendszerek elengedhetetlenek a helyes tartáshoz. A helyes tartás számtalan izom összehangolt munkájával jön létre. Az ő „avatarja” a játékban nem fárad, figyelmét nem vonják el a gravitációs kihívások. Ha ráadásul párosító játékokkal, gyűjtögető vagy logikai játékokkal stb játszik, akkor a figurái még csak nem is mozognak a képernyőn. A fotelben, vagy asztalra dőlve pedig a saját testtartásával sem kell foglalkoznia, tehát nem vonja el a figyelmét a saját testének tartása.
Az érzékelési zavarok miatt az olyan összetett mozgásokat, mint az ugrás, valaminek az elgurítása vagy elkapása, a mozgás kontrollálása nehézségbe ütközik. Időigényes is betanítani az idegrendszert és a testet, hogy létrehozzák azt a mozgásformát, amire szükség van. A játék azonban készen kínálja a mozgásmintákat, nem kell velük bíbelődni, mozgásos kudarcokat átélni. Sokkal kisebb erőfeszítéssel sokkal nagyobb sikert tud elérni a virtuális világban, mint a valóságban.
A valóság szörnyen fukarkodik a dicsérettel egy érzékelési zavaros gyermek számára. Hiszen ügyetlen, szögletes, visszahúzódó, nehézkes, fáradt stb. A számítógépes játékok viszont rengetegszer dicsérnek, amikor elvégzel egy feladatot, amikor megcsinálsz egy pályát. Vagy csillogó konfettik röpdösnek, vagy csillagok pulzálnak, vagy az avatar tartja magasra a nyereményt. Tehát sokkal több sikerben és ezáltal dicséretben van része egy virtuális világban egy érzékelési zavaros gyereknek, mint a valóságban.
megjegyzés: ezek a gondolatok az én gondolataim, nem egy tudományos cikk szemelvénye. A gondolatokat pedig a gyerekekkel való munkám és a tapasztalataim ihlették. Kérlek, ha ezeket a gondolatokat közölni szeretnéd, használd a nevemet, és forrásként jelöld meg az oldalamat. És egész jól esne, ha szólnál róla.
Gyanakszol, hogy a te gyermeked is érzékelési zavaros?
Jelentkezz be egy felmérésre, hogy mihamarabb beinduljon a változás!