– Annyiszor mondtad ki azt, hogy igazságtalanság, hogy engem elkezdett ez érdekelni – tépkedtem a füvet a parton.

– Igazságtalan a főnököd veled, a testvéreid, igazságtalan a volt pasid, igazságtalan az élet veled, mindenki igazságtalan – Töprengek, honnan kezdhetném felgöngyölíteni ezt az esete. 

– Mesélj el nekem egy gyerekkori emléket, ami most így eszedbe jut – hunyorgok rá. Nagyon szembesüt a Nap.  

– Apukám sokat bántott – kezdi. – Mindig azt mondta, hogy olyan bajszom van, mint egy férfinek. Sokat veszekedtek anyukámmal is. Én azt hittem, miattam veszekednek annyit, hogy ilyen csúnya vagyok. Apám mondta is, hogyha én nem lennék, mennyivel jobb lenne minden. Én csak egy csúnya bajszos lány vagyok. És emiatt öngyilkos akartam lenni. Négyévesen. 

– Négyévesen? – nézek rá erre a nagyon szép, egyáltalán nem bajszos lányra. 

– Fogtam egy kést, és úgy gondoltam, hogy majd a mellkasomba fogom szúrni, ahogy leszúrtuk az állatokat is valahogy otthon. De apám pont akkor lépett be a konyhába, amikor én idetettem a kést – mutat a mellkas közepére. – Elvette tőlem, és anyámmal elkezdett üvöltözni, meg is verte. Pedig anyukám semmit nem is tudott róla, apám meg azt hitte, ő hagyta kint a kést. És üvöltözött vele, hogy milyen veszélybe sodort engem, meg is halhattam volna, felelőtlen, rossz anya. 

– Ez igazságtalan? Hogy gondolod? – kérdeztem vissza a saját szavával. 

– Igen, végülis az volt, hiszen ő tényleg nem tudott semmit. Ezt én találtam ki, én akartam öngyilkos lenni. 

– Ez tényleg nagyon igazságtalannak tűnik anyukáddal -, és hát, apukáddal szemben is. 

– Igen, lehet – nézi a hangyákat, ahogy menetelnek. Vagy lehet, mélyebbre néz, valahová a föld alá.

– Valaha elmondtad ezt anyukádéknak? 

– Dehogyis, őrült vagy? Apám ott agyonvert volna. Nagyon durva, félelmetes amikor ideges, te azt el sem tudod képzelni. De mind a mai napig lelkiismeret-furdalásom van miatta. Úgy sajnáltam anyukámat. 

– Egy ilyen helyzetben mit tud egy négyéves tenni? Vajon lehetséges engesztelésként felajánlani bármit is egy ilyen helyzetben, ahol ekkora nagy igazságtalanság történt az ő hibájából? Amit úgy érzett, hogy helyes lenne megtenni, még indokoltnak is érezte, de más bűnhődött meg helyette? 

– Hát, nem tudom – rázza meg a fejét.

– Egész eddigi életedet – tagolom lassan, –  igazságtalanságok folyamataként írtad le. 

– Úristen, ezzel büntetem magam? – kerekedik el a szeme. 

– Hát, akár ez is lehet. 

– Úristen, most kirázott a hideg! És most ezzel mit lehet csinálni? 

– Az egyik házi feladatod az lesz, hogy hazamégy és valami olyasmit mondasz anyukádnak, hogy beszélgettél valami nővel, és valahogy feljött egy gyerekkori emléked, ami miatt neked mind a mai napig lelkiismeret furdalásod van. És szeretnél bocsánatot kérni az eset miatt. És azért is, hogy te szerettél volna segíteni, de nem tudtál, és sajnálod, hogy ez történt vele. 

– Nem tudom, hogy ezt el tudom-e neki mondani. Nem merem. 

– Ez a te döntésed, én nem tudom helyetted megtenni. Azt csinálsz, amit akarsz és helyesnek találsz.

….

Fél év múlva egy új üzlet nyílt a közelünkben. egy nagyon szép eladólány intézkedett, jött-ment, segített az ügyfeleknek. Nem csak szépsége volt feltűnő, de egyedi stílusa is a bolt gyöngyszemévé tette.

– Nem ismerjük mi valahonnan egymást? – kérdeztem tőle ismerős vonásokat keresve az arcán. 

– Úristen, te vagy az? Össze-vissza próbáltalak megtalálni! Képzeld, hazamentem, miután beszélgettünk, és elmondtam anyukámnak mindent. Ő már nem is emlékezett, de együtt sírtunk. Azóta, totál megváltozott az életem. Megjavult a viszonyom a testvéreimmel, azóta van új pasim, és most itt dolgozok, imádom ezt a helyet, tök normális a főnököm is. Nagyon hálás vagyok neked. 

kép forrása: Bia Sousa